KONCERT KALENDÁRIUM
Tabukról szabadon - megjelent a Chalaban ötödik lemezeMegjelent a Chalaban zenekar Hashish Freee című ötödik lemeze. A korong a marokkói valamin balkáni népzene és a jazz hangzásvilágát ötvözi, amihez szókimondó szövegek párosulnak. December 14-én mindkettőből ízelítőt adnak az Alexandra Irodalmi Kávéházban: rövid koncert után Kepes András beszélget Said Tichitivel, a zenekar vezetőjével. A Chalaban zenekar fennállásának tíz éve alatt szintén sokat változott. Korábban inkább a marokkói hangzásvilág megismertetése volt célja, koncerteken, interjúkban sokat meséltek a hangszerekről, a hagyományos zenei kultúráról. A beveztés után azonban úgy vélték, itt az ideje többet is megmutatni ebből a világból, mert a közönség nyitott rá. „Innentől inkább folklór-mentesen szeretnénk folytatni” – mondja Saïd Tichiti, a zenekar frontembere, aki ez alkalommal inkább a taralomra koncentrált. A tőlük eddig megszokott hagyományokat társadalmi-politikai kérdések megfogalmazására használják. A váltás kirajzolódik zenei vonalon is: az új korong a jazz és a világzene inspiratív ötvözete, amelyet Dresh Mihály szaxofonista és David Yengibarjan örmény harmonikás közreműködésével rögzítettek. A hangszerek között az ütősök dominálnak, a nyugati zenét a szaxofon, a gitár és a basszusgitár képviseli. |
||